TAVASZI KÖZMŰVELŐDÉSI KONFERENCIA 2019. – SZARVAS

FELHÍVÁS

 

Kulturális Központok Országos Szövetsége a Cervinus Teátrum Szarvas kiemelt partnerségével országos közművelődési konferenciát rendez.

Időpont: 2019. április 9-10. (kedd-szerda).

Tavaszi tanácskozásunkat ezúttal a békés megyei Szarvas városa fogadja. A konferencia megrendezésében kiemelt együttműködő partner tagintézményünk, a Cervinus Teátrum, melynek csapata Csasztvan András igazgató úr vezetésével elismert klasszikus közművelődési feladatellátásán túl a nemzetiségi kultúra (szlovák) magas szintű ápolásával, valamint rangos önálló színházi tevékenységével hívja fel magára a szakma figyelmét (is).

Eseményünkön az ágazati szakpolitikai aktualitásokról az EMMI képviseletében Krucsainé Herter Anikó kultúráért felelős helyettes államtitkár asszony tart előadást. További tématerveink között szerepel többek között az intézményi adatvédelem, a nemzetiségi kultúra, ifjúságkutatás, valamint innovatív szemléletű motivációs és jó gyakorlat előadás.

Természetesen bepillantást nyújtunk a kedvező természeti adottságain alapuló, turisztikailag jelentős körös-parti középváros és térségének dinamikusan fejlődő kulturális folyamataiba, hagyományápoló és teremtő kezdeményezéseibe. A szakmai előadásokat követő kedd esti közös program emlékezetes színházi és gasztronómiai élményt ígér J!

A KKOSZ éves rendes KÖZGYŰLÉSE – 2019. április 10-én - szintén a konferencia idejére kerül meghirdetésre.

A KKOSZ vezetősége, valamint a házigazdák minden kedves intézményvezető kollégát, szakmai munkatársat, tiszteletbeli tagot – KKOSZ körből és túlról – nagy szeretettel hív és vár Szarvasra!

A konferenciára történő jelentkezés:

Részvételi szándék regisztrálása személyenként az alábbi linken megnyíló űrlap kitöltésével,

legkésőbb 2019. március 27., szerdáig lehetséges: https://goo.gl/forms/Ys7HFewZW1rGQ0Ps2

A kapcsolattartásra megadott e-mail címre a jelentkezés fogadásáról visszajelzést, ill. a program részleteiről további tájékoztatást küldünk.

A konferencián a részvétel – teljes ellátással- KKOSZ tagintézményenként 2 fő, valamint Tiszteletbeli Tagjaink számára díjtalan!

Minden további kolléga, illetve érdeklődő részére a részvételi díj 20.000,- Ft/fő, mely a konferencia összes költségét magában foglalja.

Egyéni és csoportos „napi látogatás” lehetséges, főétkezések igénybevételével is (díjtételek: ebéd 2.500,-Ft; vacsora 4.000,-Ft)

A szakmai programok látogatása –ellátás nélkül – valamennyi érdeklődő számára nyitott és térítésmentes!

A részvételi díjat – amennyiben releváns - az alábbi számlaszámra kérjük legkésőbb a konferencia dátumáig átutalni: CIB 10701214-47646009-51100005 (megjegyzésbe: KonfSzarvas +a résztvevő(k) neve).

Távolmaradás esetén előzetes írásos lemondás hiányában a jelentkezéskor igényelt szolgáltatások költsége valamennyi jelentkező felé kiszámlázásra kerül.

Szállóvendégink központi szálláshelye, mely modern és magas színvonalon szolgálja vendégeink kényelmét:

Aranyszarvas Panzió

Cím: 5540 Szarvas, Arborétum út 24/B.

Elhelyezés: 3 ágyas apartman-szobákban, reggelivel

http://aranyszarvas-apartmanhaz.hu/

! Szobabeosztás a jelentkezések sorrendjében történik. Amennyiben a rendelkezésünkre álló kontingens esetlegesen teljes feltöltésre került (48 fő), úgy kiegészítő szálláshelyen történik további jelentkezőink elhelyezése.

!! Egyágyas elhelyezésre jelen megajánlott programcsomag keretében ezúttal a szálláshely adottságaiból kifolyólag nincs lehetőség.

KAPCSOLAT A SZERVEZŐKHÖZ:

Kérdéssel-kéréssel forduljatok hozzám bizalommal:

Paulikné Tóth Krisztina, a KKOSZ titkára – tel: 20/250-1301, email: kkosz.info@gmail.com